Nick Vujicic videók magyarul

Nicholas “Nick” Vujicic

Nick Vujicic szerb emigráns szülők gyermekeként született Ausztráliában. Édesanyja, Duška (Душка) betegápoló, édesapja, Boris Vujičić (Борис Вујичић) pedig lelkész. Két testvére van. Születésekor derült csak ki, hogy az úgynevezett tetra-amelia szindrómában szenved, vagyis karok és lábak nélkül jött világra. Bal lába helyén csupán két lábujj van, amelyek segítségével ma már tud boldogulni a mindennapokban.

A szülőket először sokkolta Nick állapota, ám hamarosan kiderült, hogy súlyos fogyatékosságától eltekintve gyermekük életképes. Így mindenben támogatták őt, hogy minél önállóbb életet tudjanak biztosítani neki. Az ausztrál törvényhozásnak köszönhetően előbb fogyatékosok számára fenntartott iskolába, majd az integrációt támogató iskolába járt.Iskolatársai sokat csúfolták, emiatt nyolcévesen depressziós lett, tízévesen pedig öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta belefojtani magát a fürdőkádba. Az elkeseredett lépés végül a szülei iránt érzett szeretetből fakadóan csupán kísérlet maradt. A középiskolát követően számvitelt és pénzügyi tervezést tanult, és végzettséget is szerzett. Vujicic saját elmondása szerint sokáig nem látta értelmét életének. Egy ideig ugyan imádkozott azért, hogy nőjön keze és lába, de egy idő után rájött, hogy hálásnak kell lennie azért, amiért él, hogy Isten   ezzel feladatot és kihívást adott neki, és célt kell keresnie az életében.

A változás

Életének egyik fordulópontja az volt, amikor édesanyja mutatott neki egy újságcikket, amely egy súlyosan fogyatékos férfiról szólt. Vujicic megértette, hogy nincs egyedül, akinek ilyen nehéz sors jutott. Másik pedig az, amikor tizenöt éves korában elolvasta János evangéliumának  9. fejezetét, amelyben Jézus Krisztus  találkozik egy születése óta vak emberrel. Az embereknek azon kérdésére, miért született így ez az ember, Jézus azt feleli: azért, hogy nyilvánvalóvá váljanak rajta keresztül Isten tettei.

Életének célja és értelme végül az lett, hogy meséljen embertársainak Isten szeretetéről, és megerősítse őket abban, hogy valósítsák meg álmaikat. Sok gyakorlással és akaraterővel megpróbálta megoldani a mindennap előtte tornyosuló feladatokat. Két lábujjának segítségével megtanult írni, gépelni, a számítógépet használni, fésülködni, fogat mosni és borotválkozni.

17 éves korában kezdett prédikációkat és előadásokat tartani iskolákban és egyházi rendezvényeken. Mára a világ minden táján tart telt házas előadássorozatokat, létrehozta saját nonprofit szervezetét (Life Without Limbs), könyveket jelentet meg és filmeket forgat.

Videói magyar nyelven

Nick Vujicic Debrecenben (magyar tolmácsszinkronnal, videó időtartama 1 óra 12 perc)

 

squiggly

Nick Vujicic – Inspirációs videó (magyar felirattal, videó időtartama 3 perc 18 másodperc)

squiggly

Nick Vujicic – Kéz nélkül, láb nélkül (magyar felirattal, videó időtartama 45 perc 40 másodperc)

squiggly

Nick Vujicic életét bemutató rövidfilm –  Élet végtagok nélkül (magyar szinkronnal, videó időtartama 8 perc 27 másodperc)

squiggly

Nick Vujicic – Remény dal ( videó időtartama 5 perc 46 másodperc)

squiggly

Nick Vujicic és családja

 

Magyar interju.

 

 

Vélemény, hozzászólás?