Megtérés és Bizonyság.

Bear Grylls A túlélés törvényei sorozatban látható, és beszél arról, hogy a hit és a Bibliai igék hogy tartják jószerencsében.

A sátán karmaiból egy próféta segítségével

Megtérés és Bizonyság. Heavy metal együttes vezetője, a közönség imádata éltette, dühös és vad kép a színpadról, profán dolgokat kiabáltak, sokan bunkónak tartották, tele volt gyűlölettel, a sikert hajszolta, titkot rejteget, kiskorában néhány évvel idősebb társai fajtalankodtak vele, ő is molesztált másokat, találkozik egy evangélistával, átkozódik, Isten szeret téged, elképedt, Jézus rád vár hogy haza gyere, éjszaka rázkódik a busza, Isten szelleme a szeretetét érezteti, Jézus változtass meg, sír, minden megváltozik, zöldebb a fű és kékebb az ég, nem írja alá a lemezszerződést, beépül egy keresztény gyülekezetbe és megerősödik hitben, keresse meg a molesztálóit és bocsásson meg nekik, befogadták az Urat a szívükbe, megbeszélték, így tudta magát túltenni, zenei karrierje új irányt vett, dicséretek, családjával turnézik, elmondják a bizonyságot, nagyszerű áldás a feleségem, a családom a legnagyobb bizonyságom Isten kegyelme és jósága mellett, drog és szexfüggő voltam, erőszakos és gyűlölködő, Isten mindent megváltoztatott az Ő dicsőségére.

Gyűlölte Istent, miután elveszítette családját.

Megtérés és Bizonyság.

Megkereste az Istent

Megtérés és Bizonyság. Az amatőr felvételen Flavio Oliviera beszél megtéréséről. Ő korábban bulizott, semmi mást nem csinált, csak a “boldogságot” kereste. Rájött, hogy minden olyan üres, és ekkor megérintette a Szent Szellem.

Ez a Te csodád ! – Bizonyság videók
Újszövetség Gyülekezet (lejátszási lista a videó jobb felső sarkára kattintva érhető el)

BPA bizonyságtételek
(lejátszási lista a videó jobb felső sarkára kattintva érhető el)

Trinity Baptista Gyülekezet bizonyságtételek

Sorsfordító